Az ókorban az Eufrátesz és a Tigris mentén szintén voltak gabonatárolók, a macskát először mégis a Nílus partján háziasították. Körübelül ötezer évvel ezelőtt, jóval azután, hogy a birkát, a szarvasmarhát és a kutyát megszelídítették, Egyiptomban a macska is bekerült az ember közvetlen környezetébe. Az egyiptomi istenek közül fontos szerep jutott a macskáknak. A Nílus partján élő emberek szerint Ré, a hatalmas napisten éjszakánként fekete kandúr alakjában harcol, Agep, a sötétség gonosz kígyója ellen. A macskát mindenekelőtt Bastet istennő állataként tisztelték. A gyermek születéséért és a Hold égi útjáért felelős termékenység - istennőt gyakran ábrázolták macskafejű asszonyként. Az emberekre gyakran nagy hatással volt a macskák éjszakai élete, vagy a kicsinyeit gondozó macskamama gyöngéd viselkedése. Lenyűgözte őket a sötétben váratlanul és nesztelenül felbukkanó, majd ugyanígy eltűnő macskák eleganciája, tisztasága, titokzatos szemük furcsa villanása. Ugyanígy a macskák függetlenségére is felfigyeltek, hiszen a cicák kedvelik az embert, és értékelik az együttélést, de mindig megvannak saját, kifürkészhetetlen útjaik, és még simogatni is csak akkor lehet őket, ha úgy döntöttek, hogy megengedik. Bastet istennő köpontja a Nílus deltájától keletre fekvő Bubasztisz városa volt. Amikor Kr.e. 950 körül Szeszonk fáraó itt rendezte be fővárosát, az istennő tisztelete hamarosan az egész országban elterjedt. A Kr. e. 450-ben erre utazó görög történetíró, Hérodotosz beszámolt a gyönyörű, 300 méter hosszú templomról, amelyet Bastet istennő tiszteletére építettek. Az épület több ezer macskának adott otthont, s ezekre a rendkívüli tiszteletnek örvendő macska-papok vigyáztak. A templomot 30 méter széles vizesárok övezte , a azdagon díszített főcsarnokban pedig ott magasodott az istennő szobra. Az ország összes városában emeltek pompás Bastet templomokat, és az egyiptomiak nagy része fából, agyagból vagy fémből készült macska - amulettet hordott magánál. Tavasszal zarándokok százezrei vándoroltak Bubasztiszba, hogy egy nagyszabású ünnepségen tánccal és énekszóval, finom ételekkel és gazdag áldozatokkal ünnepeljék az istennőt. Nemsokára minden egyiptomi háztartásban tartottak egy ,, mau " - t. A házimacskának igen jó volt a dolga, gondosan ápolták, és ha kigyulladt a ház előbb mentették ki, mint a saját gyerekeiket. Ha a család macskája elpusztult, az egész família gyászruhát öltött dalokat énekeltek és a nagy veszteség jeleként leborotválták a szemöldöküket. Azért, hogy a cica később újra visszatérhessen az életbe, testét illatos olajokkal és krémekkel dörzsölték be, vagyis bebalzsamozták. A múmiákat tarka szalagokkal tekerték körbe, és egy parányi fából, bronzból, mészkőből készült koporsóba tették. A kicsi koporsót ezután egy macskatemetőben helyezték nyugalomra. A macskák túlvilági jólétéről úgy gondoskodtak, hogy játékokat és egérmúmiákat tettek melléjük. 1890-ben a régészek Bubasztisz romjai közelében többszázezer macskamúmiát találtak. A leletek tudományos vizsgálata megmutatta, hogy az egyiptomi házimacska már hosszú utat tett meg a vad életmódtól a háziasítás felé. A Kr. u. 4. század idejére azonban - ezt a csontmaradványokból tudjuk - a Római Birodalom egész területén elterjedtek a macskák. Hamarosan Észak - Európában is megjelentek. Itt, a germán törzsek között is nagy tiszteletnek örvendtek, mivel Freya istenasszony, a szerelem és az anyaság istennője szimbólumának tekintették őket. A középkor vége felé a macskák tisztelete az ellenkező végletbe csapott át. Éppen, mert korábban a pogány istenségek szent állatként tisztelték a macskát, a keresztény egyház szemében a sátán képmásának valósággal a gonoszmegtestesülésének tekintették ezeket az egész kontinensen elterjedt állatokat. A szószékről gyakran felhangzott a vád, hogy a boszorkányok az éj leple alatt  fekete macska képét magukra öltve indulnak útjukra, melyen az ördög várja őket. 1484-ben VIII. Ince pápa ,, az ördöggel szövetkező, pogány állatoknak '' nevezte a macskákat, megnyitva ezzel az utat több száz éves, értelmetlen üldözésük előtt. Az emberek ettől kezdve jó ideig a macskákat tartották minden baj okozóinak, s ott pusztították őket, ahol csak érték. Európában csak egyetlen embercsoport tartott ki a macskák mellett: a tengerészek. Ők azt gondolták: a macskák szerencsét hoznak, és felkeltik a kedvező szeleket is. Való igaz, hogy a ,, fedélzeti kandúrok '' kordában tartották a hajókormányt veszélyeztető rágcsálókat, és így valóban hasznosak voltak. A macska neve a tengerészek nyelvében is felbukkan, így pl.:cicamancsnak hívják a gyenge szellőt, és kilencfarkú macskának a kilenc bőrszíjból összefont korbácsot. A macskáról szóló tudományos könyvek még a 19. században is sötét képet festettek e kedves egerészekről. A tudósoknak nem tetszett,  hogy a macska nem hódol be az embernek, és ellentétben a kutyával - a férfiak hű kísérőjével - inkább az asszonyokhoz húz. Sokan még a napjainkban sem szívlelik őket, és akadnak rosszindulatú emberek, akik a kutyáikat macskavadászatra idomítják. Időközben a macskák a Föld minden országába eljutottak, és a legkedveltebb háziállatokká váltak. Hazánkban is rengeteg házimacska él. A bonni egyetem pszichológusai kimutatták, hogy akik macskát tartanak - különösen, ha magányosak - tovább élnek. A cicák simogatása aktivizálja az

embereket...